Utolsó
direkt negatív hangvételű bejegyzés következik, ígérem. Nem
igényel az egész különösebb bevezetést és magyarázatot.
Egyszerűen elég volt, és váltani fogok. Nem régen leírtam, hogy
milyenek lettek az állapotok a munkahelyemen, és ez csak hétről
hétre rosszabb. Mindig több és több mindenre kell kínosan
ügyelni. Lóg a nyelvem a hetven fok melegben, és mindemellett legyek kedves és mosolyogjak. Leginkább így jellemezhetném az egészet:
Az egész napom abból áll, hogy mások után rendet rakok, akik még csak egy picit sem próbálnak odafigyelni alapvető dolgokra, és ezen kívül pofátlanok és pökhendik, rosszabb esetben még lopni is próbálnak vagy pedig csak simán tök hülyének néznek. Csak idézek pár elhangzott mondatot a teljesség igénye nélkül.
Az egész napom abból áll, hogy mások után rendet rakok, akik még csak egy picit sem próbálnak odafigyelni alapvető dolgokra, és ezen kívül pofátlanok és pökhendik, rosszabb esetben még lopni is próbálnak vagy pedig csak simán tök hülyének néznek. Csak idézek pár elhangzott mondatot a teljesség igénye nélkül.
„Hé
fiú! Öt perce vettem nálad két kávét, ötven eurót adtam, ide
letettem a visszajárót és te zsebre vágtad. Ne magyarázkodj,
mert láttam. Van telefonom, hívom a rendőrséget!”
*
„Szevasz
tesó! Ez a tálca neked tiszta? Hozzál nekem másikat!”
*
(Kasszához
áll.) „Kávét! - „Igen rendben, kicsit vagy nagyot?” -
„Kávét!” - „KICSI, NAGY?” (kézzel is mutatva) - „Igen!”
*
„Fiatalember,
van maguknál fém kanál a kávéhoz? A műanyagot utálom mert
rákkeltő lehet, ha forró vízbe kerül!” (Majd rágyújt a
harmadik cigire.)
*
„Kolléga!”
(Azt hiszem ez végképp nem igényel kommentárt.)
*
(Kiveszi
az általa választott szendvicset a kínálópultból és kasszához
áll. Nagy a forgalom, szomjas vagyok és nem jutok ki mellékre sem)
„Már ne haragudj de ez a szendvics tegnapi, a sajt meg van
száradva. Hogy adhatsz el ilyet és mit képzelsz magadról? Csinálj
nekem másikat azonnal vagy add vissza a pénzemet! Ne próbálj meg
átbaszni, mert gasztronómiában dolgoztam és kiismerem magam!”
(Szerintem meg ha ennyire tudod, akkor főzz magadnak otthon!)
*
„Ez
a vajas perec túl hideg!!! Nekem ez így nem kell!” (Persze miután
kifizette.) „Mééér hűtöd le, he?” (Talán mert megromlik a
vaj a 40 fokban, és a kész kajákat hűti a pult? Különben is, mi
a szarért veszel akkor vajas perecet? )
*
(Minden
kávéhoz jár egy kis bélyeg amit egy kártyára lehet gyűjteni.
Tíz bélyeg után egy kávé ingyen van.)
„Jáááj,
kedveském, tegnap itt vót az uram és ivott három kávét, reggel
meg én is vettem kettőt, há adjá már nekem öt stemplit!” -
„Elnézést, de én ezt nem láttam, és bárki állíthatja hogy
jár neki.” - „STEMPLI NEKEM STEMPLI ÖT!”
*
(A
teraszon disznóól van, próbálok európai állapotokat teremteni
egy seprűvel és egy lapáttal, miközben ezer felé szakadok.)
„Főnök!
Ne seperjél már ide nekünk, belemegy a por a kávéba! Máskor
csináld már! (Majd kecses mozdulattal elpöcköl egy csikket, annak
ellenére hogy minden asztalon külön hamutál van.)
*
(Esti
csúcs, egy nő csipesz nélkül szedi ki a császárzsemlét a
pultból, nekem háttal áll, nem látom hogy mit csinál, és főleg
időm sincs vele foglalkozni.)
„Héé!
Maga meg mit bámul itt össze-vissza, amikor a szemem láttára
valaki nem használ csipeszt! Miért nem szól rá he? Ez a dolga!!!
Maga is csak olyan mint a többi külföldi. Lusta mint a disznó és
csak itt álldogál!” (Egy pillanatra elvesztettem az önuralmamat
és közöltem vele hogy van még pékség Bajorországban. Ezek után
a testtartásából ítélve attól tartottam, hogy megüt! Fizetett
és elviharzott, majd két perc múlva visszajött, mert két sajtos
szendvicset elfelejtett kifizetni. Nagyon szép mondhatom!)
*
(Harmincas, hiperaktív gyerekét egyedül nevelő anyuka fizetés utáni távozás közben.)
"Nem adnád meg a számodat? Írhatnánk egymásnak. Nem baj ha nem akarod, de ebből még akár lehetne is valami." (Hát, nem valószínű, hogy fel akarom nevelni a munka közben velem kikezdő kuncsaft gyerekét...)
*
És
a legszebb. Egy határozottan antipatikus harminc körüli török
picsa, iszonyatos túláradó öntudattal. Kakaós tejeskávét csinált magának,
de mint az megszokott , akkor is eldugult a kakaó kifolyócsöve,
ráadásul mind a két gépen. Közöltem kedvesen, hogy várnia kell
két percet, mert van egy kis rutinprobléma, és hogy azonnal ki is
viszem neki amit kért. Ami így jött a gépből nem is megfelelő
mennyiségű és az íze is borzalmas. Tilos eladni. Ő csak
erősködött, hogy ez így neki megfelel. Meg is mondtam neki, hogy a
vezetőség kifejezetten megtiltotta, hogy lustaságból ilyen rossz
terméket adjunk el.
„Na
majd ha előjön a főnököd, meg is mondom neki hogy milyen fasza
kis szolgáltatást nyújtasz itt te kis senki!”
Épp
úton voltam már hogy kiöntsem a két rosszul sikerült kávét,
amikor ezt kimondta. Azonnal kétszáz fölé ment a vérnyomásom!
És amikor megcsináltam neki a tökéletes kakaós rohadt kávéját,
akkor ledobtam elé és nagyon emelt hanggal megkérdeztem: „Passt
ne?” (Elismerem, hogy nem volt jó ötlet, de nagyon rossz érzés
amikor az ember képtelen magát érvekkel és udvariassággal
megvédeni! Főleg akkor amikor mindent megtettem azért hogy azt
kapja amiért fizet. Egyedül voltam a boltban, Aida elment fél óra szünetre, nem tudtam még csak elmenekülni sem a konfliktustól.)
„Mégis
mit képzelsz magadról? Megállj csak még megismersz! Visszajövök
és kicsinállak! Ki foglak rúgatni, hogy megemlegeted! Hol itt a
vezetőség!? A pénzemet meg az asztalra tedd le, nem akarom, hogy
hozzám érj a mocskos kezeddel!
(Mikor
jut az ember eszébe, hogy így kezeljen egy takarítót vagy egy
elcsigázott pénztárost a TACSKÓBAN???? Meg hogy egyáltalán
ilyet megengedjen magának!)
***
Ezek
mellé párosul az is, hogy valószínűleg túlterheltem
észrevétlenül a kezemet, és furán viselkedik a baj kisujjam egy
ínprobléma miatt. Nagyon valószínű hogy egy kis műtét lesz a
vége. Orvos már látta.
Kivárásra
játszom, próbálok türelmes lenni, és amint lehet angolosan
távozok!