...a
nürnbergi Hermann kollégiumba (szegedi egyetemisták értik). A
beszámolót ott hagytam abba, hogy megtörtént a kulcsok átadása.
Továbbra is Hermannstraße, a Herr Jaksch tulajdonában álló
lépcsőház 3. emeleti lakása a helyszín. Nagy boldogan hoztuk ide
a szerényen összepakolt kis bőröndjeinket és helyeztük el az
egyelőre nagynak tűnő kégliben. Végül is... csak az egész
egyben tűnik nagynak, az én szobám meglehetősen szűkre szabott.
Mondhatni, hogy sávlakó lett belőlem, mert a szoba hajszálra
pontosan olyan széles, mint amekkora magassággal rendelkezem.
A
nappali
A
lányok szobája
A
cuccokat Ádám segített idehozni és felcipelni. Áginak mindenféle
bútordarabja, edénye és megannyi bazárja van a munkatársánál
és barátjánál, Christiannál... a (szerintem) feneketlen
pincéjében. Akármi kerül szóba, hogy milyen jó lenne ha lenne,
vagy Ági dicsekszik, hogy neki mije van, a tárgy lokális
megjelölése: „Christiannál maradt a pincében!”.
Bútorok
hiányában felfújható ágyakon és matracokon helyeztük magunkat
kényelembe, aztán hozzáláttunk a lakás használhatóvá
tételéhez. A konyhával kezdtük. Ne tudjátok meg mekkora mocsokra
bukkantunk a konyhaszekrények mögött és alatt! Meg merem
kockáztatni, hogy az utóbbi 10-15 évben nem nagyon látott
mosószeres vizet a járólap azon a 2-3 négyzetméteren! Nem vicc,
de majdnem egy álló napig tartott mire mindent letöröltünk
fertőtlenítőszerrel. A nyomokból arra következtettünk, hogy a
lakásban még egy perzsamacska is éldegélhetett. Árulkodtak a
(sütőben is) felbukkanó állati eredetű szőrszálak, de a
legegyértelműbb bizonyíték egy (a konyhaszekrény alatt talált)
macskafésű volt.
Beüzemeltük
a hűtőt, kipróbáltuk a mosogatógépet és a tűzhelyet,
elhelyeztük a mikrót (Christian pincéjéből) és a vízforralót
(Christian pincéjéből), majd a tányérokat, az evőeszközöket
és az edényeket (Christian pincéjéből), és az eredmény a
lepukkantság ellenére is egészen otthonos lett, még egy növényünk
is van!
A
fürdőszoba nem volt nagy ügy, első blikkre (!) ez tűnt a lakás
legjobb állapotban lévő helyiségének. A gyönyörű
padlószőnyeget is kiporszívóztuk. Akkor állapítottuk meg, hogy
a padlószőnyeg várva várt lerakása nem látszik igényes
szakmunkának. Ocsmány a vágása és még hepehupás is. Nem tudom
hol lehet ilyen szőnyeget kapni, de az Öreg valószínűleg szarért-húgyért nagyon olcsón szerezhette be, mert ilyen
ízléstelen terméket nem hiszem, hogy sokan vennének.
A
falak állapota sem éppen csodás. Igazi kókler munka. Nagyjából
három réteg fűrészporos tapéta lehet felragasztva, itt-ott
leszakadozott foltokkal, repedésekkel és púpossággal.
A
világítás... A szőnyeggel harmonizáló kék halogén izzós
csillárok, amiket Jaksch kegyeskedett nekünk
felszerelni...természetesen koszosan! A konyhai csilláron vastagon
van rárakódva a zsírgőzben ragadó por és pókháló, de
legalább összességében nincs sötét. Az én szobámhoz is van
csillár, tipli is van a plafonban, de az Öreg csavart nem
szolgáltatott, és azt sem árulta el, hogy hányas csavart kell
beszereznem hozzá, a szemmértékem meg sajnos nem megfelelő. Ági
asztali lámpájával világítok (most is).
Visszatérek
kicsit a fürdőszobához. Ági az első zuhanyzás után vette
észre, hogy a zuhanykabin több helyen furcsa módon ereszt. Ereszt?
Konkrétan kifolyik belőle a víz! A problémát némi szilikonos
tömítéssel igyekeztünk megoldani, de mivel egyikünk sem ért
hozzá, az eredmény nem is lett feltétlenül esztétikus, és a
hatásfoka sem biztosan megfelelő (Majd kiderül, nemrég is kapott
egy adaggal.). Megállapítottam, hogy ez sem véletlenül egy
szakma! A tükrös szekrény sem éppen rossz. Nem szép, de legalább
ezt sem kell külön vennünk. Igen ám, Áginak meg nekem ez tényleg
nem probléma. Viszont Iza... hát, annyira magasra van szerelve,
hogy nem látja magát a tükörben! Erre is valami megoldást kell
még találnunk. Az árnyékszéken egyelőre szerencsére nem láttuk
semmi kivetni valót.
A
kulcsátadáskor csak a fürdőszoba és a lányok szobájának az
ajtaja volt felhelyezve. Furcsa is volt elsőre, de Jaksch közölte,
hogy a padláson fent van egy kupacban az összes, és bármikor
lehozhatjuk, a szobaajtó csak a „hálószoba privátszférája
kedvéért” van feltéve. Le is hoztunk egy ajtót, gondoltam, csak
legyen már ajtaja a kis sávomnak. Igen, tényleg megvannak az
ajtók. De egy sem használható belőle! Meg vannak vetemedve, az
üvegek töröttek, vagy pedig (jó ízlésre valló) foszladozó
tájképposzter fedi. Király, ebből harmonika-ajtó lesz. Az Öreg
kamuzott. Ennek fényében kicsit furcsák a szerződésnek azok a
kikötései, hogy ha bármilyen munkálat válna szükségessé,
akkor szólnunk kell a tulajnak és csak az ő szakemberei végezhetik
el. Konkrétan azt se értem hogy lehet így kiadni egy lakást. Ha
nagyon kukacoskodni akarnék, akkor még a „majdnem
használhatatlan” jelző is megfelelne.
A
bútorok helyzete. Ciki, nem ciki, de a helyi vöröskereszt
bútorraktárába járunk nézelődni, és meg kell mondjam, lehet
nagyon jó dolgokra is bukkanni. Először egy érdekes vonalú
fekete két személyes kanapét vettünk, utána egy fakeretes
heverőt nekem, egy étkezőasztalt és végül két bárszéket.
Egyelőre itt tartunk. Nekem van min aludni, van két-két fenéknek
helye a nappaliban és a konyhában, egy asztalunk (székek nélkül)
és két bárszékünk (asztal nélkül).
- Utólagosan
beszúrt megjegyzés: az előző bekezdés megírását követő
héten lett két széles heverő a csajok részére és egy
relax-fotel, előszöbafal és egy nagy tükör is. -
Az
étkezéseinket érdekesen bonyolítjuk le. Az
asztalnál-ülés-hiányában vagy reggeli „állófogadás” vagy
„piknik-estebéd” a forma megnevezése. Reggelente általában a
bárszéknek dőlve vagy állva rágjuk el a kis pirítóst, az esti
piknik meg egyszerűen frenetikus. A nappali padlóján leterített
mintás konyharongy, kispárnák és a kaja.
A
vöröskereszt a lefoglalt és kifizetett bútorokat előre
megbeszélt időszakban ingyenesen házhoz szállítja, viszont a
pakolásról a kedves vevőnek kell gondoskodni. A lányok pont
egyedül voltak otthon (Ezt most először írom, hogy otthon.),
amikor begördült a furgon az utcába. A könnyű heverővel meg az
asztallal még csak elbántak, na de ott volt még a kanapé! Az
valahogy nem akart nekik engedelmeskedni. Próbálták így,
próbálták úgy. Forgatták jobbra, balra, fel és le. Amikor
hazaértem a következő látvány fogadott: Ági és Iza háttal
nekem ülnek a kanapén, és kétségbe esettségükben vihognak.
Végül hárman fel tudtuk vinni a csodás fekete kerevetünket!
Nem
nevezném egyelőre felettébb otthonosnak, de talán ki tudunk hozni
belőle valamit.
Az
első napokban a Hermannstraße-n két újabb érdekes szabályt
találtunk. Az Öreg hasonlóan tartja bénán kiírt kis reguláival
sakkban a lakókat, mint Bagoly a Micimackóban (Ha még valaki
emlékezne rá.). Az egyik a padlás használatára vonatkozik.
Pénteken nem szabad ruhát szárítani a padláson. Ez még rendben
lenne, de azt hogy miért, arról fogalmunk sincs. A ruhaszárítás
problémájához tartozik az is, hogy a lakásban sem szabad elvileg
szárítani, mert akkor nagyobb a penészedés lehetősége. Télen
viszont a hőmérséklet alkalmatlan a szárításra a padláson még
a megengedett időpontokban is, konkrétan öt nap után ugyanolyan
nedves minden kiterített kapcarongy! A mosodai szárítógép
egyrészt drága, másrészt tönkreteszi a ruhákat. Hol szárítsam
akkor a gönceimet? Válasz: „Oldd meg!”. A másik vicces szabály
pedig az, hogy a téli időszakban (decembertől márciusig) a
lépcsőház hátsó kijáratát „csúszásveszély miatt” ne
használjuk. Én örülök, hogy valaki szívén viseli a testi
épségünket, de ha a mínuszokban mindenhol tükörjég van, akkor
kérdem én nem lehet ugyanúgy elnyalni a másik kijáraton
szabályos közlekedés mellett is?
Amivel
viszont tökéletesen elégedettek vagyunk az maga a környék és a
közlekedés. Nagyon közel van a metrómegálló, és öt perc alatt
beérünk a belvárosba. Gyakorlatilag mindent találunk a közelben:
egy olcsó zöldséges, vegyesbolt, hentes, bank, mosoda, kiskocsmák
(...Ahova egyelőre nincs keret, hogy beüljünk szórakozni.). A
kerület vagy negyed hangulata enyhén provinciális. Többségében
régebbi patinás épületekből áll. Az őszi levelek színei meg
valahogy még inkább kihozzák a környék hangulatát.